Nem feltétlenül szüksges sütik

Élménybeszámoló egy rendhagyó író-olvasó találkozóról

Élménybeszámoló egy rendhagyó író-olvasó találkozóról

Van egy új kávézó a városban, a Rottembiller utcában. Ahonnan nemhogy nem küldenek el, ha kutyával érkezel, hanem még szívesebben invitálnak. 2021 nyarán nyílt meg a Kutya egy hely nevű kávézó, ami kifejezetten a kutyás vendégeket célozza meg. Ide nemcsak bejöhetsz a kutyáddal, hanem a legalsó részen egy jó nagy helyet is kialakítottak, amolyan kutyajátszótérnek, ahol labdázhatsz, vagy más módon játszhatsz a kutyáddal. Vagy egy másik vendégével. Hiánypótló hely – főleg kutyahiányban szenvedőknek -, kedves személyzettel és finom kávékkal.

Ide szervezte meg a Kávéházi Tacsi Zsúrt a Paluska Péter, a Hivatalos Tacsi Talik megálmodója és megvalósítója, valamint Mazsola, az ötletadó tacskó. Péterrel a Tacsi Tali kapcsán kerültem ismeretségbe. A nyári, grandiózus szabadtéri rendezvény után meghívott a Zsúrra is, mondván, hogy tartsunk egy jó kis író-olvasó találkozót a legújabb dakszlis könyv, a Tacs-Co apropóján.

Természetesen örömmel fogadtam el a meghívást, és nem is kellett csalódnom. Ez a rendezvény is nagyon jól sikerült. A nagyszabású nyári rendezvényhez képest ez most sokkal családiasabb hangulatú volt. De nem azért, mert kevesebb lett volna a részvevő (területarányosan még többen is voltak, mint nyáron), hanem azért mert a szemerkélő esőből a kávézóba belépve olyan barátságos, szinte intim légkör fogadta az embert, ami egy tömegrendezvényen szinte elképzelhetetlen. Sok tacsi és sok gazdi örült a programoknak és egymásnak. Olyanok is jöttek, akik még nem tacskósok, de szeretnének azok lenni. Péterék mindig nagy hangsúlyt helyeznek rendezvényeik jótékony jellegére, és ez most sem volt másként, a cél ezúttal is a tacskó fajtamentéssel foglalkozó Futrinka Egyesület támogatása volt.

Az író-olvasó találkozó az emeleten kapott helyet. Teljesen meghatódtam, milyen sokan jöttek el. Többen elmesélték, hogy végig bőgték az Angyal feketében-t. Volt, aki először nem merte elolvasni, mert épp akkor veszítette el saját kutyáját, de ismerősei unszolására mégis belevágott, és – elmondása szerint – a könyv segített neki. Péter sokat kérdezett arról, hogy hogyan születtek (születnek) a könyvek, miről szól az új könyv, a hivatalos rész végeztével pedig jót beszélgettünk a részvevőkkel is. Igazán jól sikerült délután volt. Öröm volt látni ennyi tacskót és gazdit egy helyen. 

Manapság, a megosztottság és szembeállítás korában tényleg nagy szó, hogy van olyan ügy és rendezvény, ami anélkül hoz össze sok embert, hogy közben bármit és bárkit kirekesztene. (Erre jó példa, hogy a résztvevők között Ráma, a golden retriever, aki – bár szerintem tacskónak képzeli magát – kicsit kilógott a tömegből. Szó szerint!) Köszönet érte a szervezőknek, és a lelkes résztvevőknek. Remélem, találkozunk meg!

Téged is várunk!

Azon túl, hogy itt megtalálod saját kiadású könyveinket, számtalan más dolgot is tehetsz:

^

Publikálhatod saját, spirituális témájú írásaidart

^

részt vehetsz az oldal szerkesztésében

^

Olvashatsz és írhatsz ajánlókat spirituális könyvekről

^

bemutatkozhatsz grafikusként, szerkesztőként, korrektorként

Hogyan tehetem meg mindezeket? 

Küldj egy emailt az info@spirodalom.art email címre. 

Ha publikálni szeretnél, akkor küldd el a műved, vagy annak egy részét. A beküldött művekből szerkesztőbizottságunk választja ki, mit tegyünk közzé. A kiválasztott művek a Társalkotók rovatban jelennek meg. 

Ha grafikusként, szerkesztőként, korrektorként, webdesignerként szeretnél bemutatkozni, akkor küldj az info@spirodalom.art email címre egy rövid bemutatkozó anyagot, ha lehet, referenciákkal együtt.  A bemutatkozások az Alkotótársak rovatban jelennek meg. 

Mindkét lehetőség ingyenes, de fenntartjuk a jogot arra, hogy megválasszuk, ki jelenjem meg az oldalon.

További részleteket emailen, vagy telefonon tudsz egyeztetni velünk. 

 

Nincs jobb, mint egy jó könyv illata

Érdekelnek a könyveitek, hol tudhatnék meg többet róluk? 

Saját kiadványainkról a Könyveink rovatban olvashatsz. 

 

Itt tudhatod meg, miről szólnak, találkozhatsz a szereplőkkel, olvashatod azok véleményét, akik már olvasták a történeteinket. Találni fogsz itt érdekes sztorikat is a könyvek születéséről. 

És persze itt meg is rendelheted őket. 

Jó szórakozást kívánunk!

 

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírlevél

Közös

kaland