ÍróTesó lettem!
ÍróTesó lettem
Képzeljétek, ÍróTesó lettem! Hogy az mi a szösz? Hát egy Facebook csoport formájában megnyilvánuló szuper kezdeményezés, amiben magyar írók és olvasók találkoznak azért, hogy megismerjék egymás műveit, és segítsék egymást. A jelentkezők közül az ÍróTesók csoport adminisztrátorai – nevezzük inkább őket házigazdáknak – választják ki a hasonló érdeklődésűeket a jelenleg 397 tagú, és immár a határokon is átívelő közösségből.
A projektet Lili Defiant írónő hozta létre 2022 elején. Az ötlet amilyen egyszerű, olyan nagyszerű. A tagok, azon túl, hogy megismerkednek más kortárs szerzőkkel, segítenek egymásnak abban is, hogy saját olvasóközönségükkel is megismertessék azokat a szerzőket (ÍróTesókat), akikkel közös, vagy hasonló az érdeklődési körük, érdekesnek tartják a műveiket, vagy akikkel csak úgy szimplán szimpatizálnak. Amikor tudomást szereztem erről a csoportról, a homlokomra csaptam: „Hogy ez nem nekem jutott eszembe!” – Mert ugyanez a szándék vezérel(t) akkor, amikor a www.spirodalom.art honlapon megnyitottuk a Vendégkönyv rovatot (a honlap könyves blog szekcióját), és amikor beszélgetni hívunk kortárs szerzőket a SpiroCast-ba. Ugyanakkor jobb is, hogy ez az ötlet más fejéből pattant ki, mert egy ilyen közösség szervezése rengeteg feladatot ad és sok-sok erőfeszítést követel, amire nekem vélhetően már nem maradna időm, és energiám. Így hát hálás szívvel csatlakoztam a közösséghez, és jelentkeztem magam is ÍróTesónak.
Az én ÍróTesóm január hónapban a kiskőszegi Juhász Bálint. Őt, és A kapu című (fantasy-mese) regényét – mely a gyerekek mellett a felnőttekhez is szól – hamarosan részletesen is bemutatom nektek! Addig is keressetek csak rá bátran Bálinttal és az „A kapu”-val kapcsolatos infókra a neten 😉
Téged is várunk!
Azon túl, hogy itt megtalálod saját kiadású könyveinket, számtalan más dolgot is tehetsz:
Publikálhatod saját, spirituális témájú írásaidart
részt vehetsz az oldal szerkesztésében
Olvashatsz és írhatsz ajánlókat spirituális könyvekről
bemutatkozhatsz grafikusként, szerkesztőként, korrektorként
Hogyan tehetem meg mindezeket?
Küldj egy emailt az info@spirodalom.art email címre.
Ha publikálni szeretnél, akkor küldd el a műved, vagy annak egy részét. A beküldött művekből szerkesztőbizottságunk választja ki, mit tegyünk közzé. A kiválasztott művek a Társalkotók rovatban jelennek meg.
Ha grafikusként, szerkesztőként, korrektorként, webdesignerként szeretnél bemutatkozni, akkor küldj az info@spirodalom.art email címre egy rövid bemutatkozó anyagot, ha lehet, referenciákkal együtt. A bemutatkozások az Alkotótársak rovatban jelennek meg.
Mindkét lehetőség ingyenes, de fenntartjuk a jogot arra, hogy megválasszuk, ki jelenjem meg az oldalon.
További részleteket emailen, vagy telefonon tudsz egyeztetni velünk.
Nincs jobb, mint egy jó könyv illata
Érdekelnek a könyveitek, hol tudhatnék meg többet róluk?
Saját kiadványainkról a Könyveink rovatban olvashatsz.
Itt tudhatod meg, miről szólnak, találkozhatsz a szereplőkkel, olvashatod azok véleményét, akik már olvasták a történeteinket. Találni fogsz itt érdekes sztorikat is a könyvek születéséről.
És persze itt meg is rendelheted őket.
Jó szórakozást kívánunk!
Hírlevél
Közös
kaland
0 hozzászólás