A Perseidák látogatása

Pedig nagyon is érdemes időnként odébb menni az halogénizzók és neoncsövek fényköréből, és felnézni az égre. Én is ezt tettem tegnap éjszaka. Ültem a földön, és felfelé pislogtam. A pontos hely, ahonnan a meteorraj érkezését vártam a Tejútnak nevezett galaxis pereme, egy aprócska bolygón, egy édesvízű tó mellett, egy nem túl magas hegyen, egy kaszált mező széle. Amikor a csillagokat bámulom, az ámulat, a csodálat és a jelentéktelenség érzésének keveréke tölt el. Ilyenkor mindig elcsodálkozom azon, hogy miért gondolja az ember magát a teremtés koronájának, a lét közepének és értemének. Hiszen az a fény, amit éppen látok évezredekkel, de inkább évmilliókkal ezelőtt indult útjára az űrbe, és eddig a pillanatig semmi köze sem volt hozzám. De ha sokáig bámulom a csillagokat, akkor egy idő után elfogynak a gondolatok, és lassan olyanná válok, mint az űr, amiben a hideg és távoli fénypontok ragyognak. Mintha kitágulna az a valami, vagy Valaki, aki bennem van, és általában nem sok hírt ad magáról. Ilyenkor kiszabadul, és megpróbálja átfogni a teret és az időt az elejétől a végéig. Ez persze eleve kudarcra ítéltetett kísérlet, mert a téridőnek nincs eleje és vége, és egy olyan holdtalan nyári éjszakán, mint a tegnapi volt, ezt még a hullócsillagok is megnehezítik. Ritkás felvillanásuk egyből kirángat az univerzális aha-élményből. Emiatt azonban nem bánkódom, mert úgy örülök minden hullócsillag megpillantásának, mint a kisgyerek a Mikulásnak. A babona szerint ilyenkor kívánni kell valamit, s az teljesülni fog. Kívánok hát, nem is egyet. Rajtakapom magam, hogy az első néhány kívánság önző, csak rólam szól. Elszégyellem magam, és a következő néhány kívánság másokra vonatkozik. Csupa jókívánság, de még mindig a hozzám közelállókra vonatkozik. Ezért emelem a tétet, hisz miért ne? Mibe kerül az nekem, hogy az ég felé eresszek egy-egy egyész Magyarországra, sőt a világra vonatkozó jókívánságot? Ha teljesül, jó. Ha nem, akkor legalább nem rajtam múlott. Ezért kívántam. Olyasvalamit is, ami biztos, hogy neked is fontos. Reméljük teljesül! Így ha mostanában valami jó történik, gondolj Perseus fiaira, hátha ők jártak közbe az érdekedben 😉

Nandagópa:

HULLÓCSILLAG

Ó Te hullócsillag, augusztusi estén
Ki sietve villansz fel az ég csillagtestén
Eltűnő fénycsóvád hatol retinámba,
S mindennek értelmét tán csak Isten látja!

A Föld bolygón, az északi féltekén,
Balzsamos káprázat éjféli rejtekén
Villansz fel egy percre, mert a hő eléget
S számodra e fénnyel ér véget az élet.

Száguldottál űrben, mit üresnek hittél
Megkövült belsődben sok ballasztot vittél
S mikor egyre sűrűbb légkör ölelt végre
Fénylő tanításod róttad fel az égre:

“Mindegy is most már, mi tett kövült lénnyé
Durva anyagtestem alakult át fénnyé
S fényesen ragyogok, mint egy égi jel,
Hisz az átlényegüléshez égni kell

Mindannak, mi lelkem fogva tartja
Beledermesztve illúzió-anyagba
Mit elértem nem a végem,
Most kezd élni felsőbb énem!”

Ó Te hullócsillag, augusztusi estén
Ki ujjongva villansz fel az ég csillagtestén
Néztelek én némán, s bármily különös
Rájöttem, milyen sok bennünk a közös.

HA MÁST (IS) OLVASNÁL…