2020… Fura egy év volt ez… Az év, amikor feje tetejére állt a világ. Az év, amikor elfordult tőlünk sok minden, ami megszokott, és hozzánk dörgölte arcát a szokatlan. Ránk lihegte cseppet sem kellemes szagú leheletet a nyugtalanító, belénk mélyesztette fogsorát a félelmetes. Nyúltunk volna eddigi kapaszkodóink után, de kezünk leginkább csak a levegőt markolta. Kapaszkodó, az eddigi biztosnak vélt támaszték volt-nincs. Úgy elillant, mintha soha ott sem lett volna, s tulajdonképpen lehet, hogy soha ott sem volt, csak mi képzeltük oda.

             Hírek és állhírek közötti vékony pallón próbál egyensúlyozni az, aki még előre tekint, s közben tudja, ha bármelyik oldalra lenéz, annak mélységébe szédül bele. Illúzió ez is, az is. Nem valós. Csak az üzlet, amit ebből csinálnak. Az valós. Valós a hír, és valós az állhír biznisze is. Oltást ide! – repkednek a milliárdok. Jaj, csak oltást ne, erősítsd az immunrendszeredet, egyél sok vitamint, meg mindenféle szuper táplálékkiegészítőt!  – repkednek a milliárdok, itt is. A félelem vezérel, s te úgy nyitod ki pénztárcádat, hogy észre sem veszed, kezed mikor lendült a saját, vagy a kollektív pénztárca irányába, hogy pénzzel váltsa meg az egészséget és az életet. S közben szorongva hallgatod a hírekben a statisztikákat arról, hányan betegedtek és haltak meg ma. A gyógyultakról ritkán hallani. Nem te cselekszel, hanem a félelmeid. Én azt hiszem, most, ezen a példán keresztül értettem meg, miről is szól az a slóka a Bhagavad Gítában, mely elmondja, hogy nem te cselekszel, hanem a természet erői. Ezek mozgatnak téged. Mint ezekben a napokban a félelem.