Két világ határán 2.0
„Ismertelek mindig,
mikor találkoztunk, mindig,
egész a legelejéről,
mikor még én voltam te
s te én”
Hogy lehet kibírni a kibírhatatlant?
Hogy lehet “nem gyűlölni” ebben a helyzetben?
A Csendnek most valahogy ólom súlya van.
A Csend most valahogy ismerősen betakar.
A Csend most vígasztalón átölel.
A Csend most valahogy fáj a szívem körül.
A Csend most hallgat.
A So-Ham mantra. Úgy tartják az írások, hogy ez az a mantra, amelyet első lélegzetvételünkkor kapunk, s utolsó sóhajunkkal, leheletünkkel távozik, s e kettő között szüntelenül áramlik bennünk. Minden egyes belégzés a “Szo”, minden egyes kilégzés közben a “Ham” mantra recitál bennük, mint a légzés természetes hangjai. Ezért is mondják, hogy a Hamsa mantra folytonossága, mint ajapa japa (önmagától ismétlődő recitáció) jelenik meg, mindannyiunkban, akár tudatosak vagyunk felőle, akár nem.
A So-Ham mantra jelentése: “Én vagyok AZ”, vagy “AZ vagyok én”.
Nem a testem vagyok, nem is a lélegzetem. Tiszta Lélek vagyok.
Ezt mondja el nekünk ez a mantra.
“Egyedül az ember megtisztul, a
tisztaság és a tisztátalanság önmagától függ,
ahogyan senki sem tisztíthatja meg a másikat, az embernek egyedül
kell járnia az ösvényen,
a tanító csak az utat mutatja.”
(Buddha)
Az elme egy energiamező. Az energia folyamatosan áramlik, mozgásban van, pulzál. Az elme az emlékezet lüktetése által mozog, belekapaszkodva az egyik emlékbe, majd a másikba. Így az elme energiája szétszóródik. Egy hangforma, mantra folyamatos ismétlésének az a célja, hogy az elmét egy szűk körben mozgassa, ezzel koncentrálja az energiáját. A meditáció az elme és a szív tisztítása, tisztán tartása.
(Forrás: Mi a meditáció? https://www.dlshq.org/messages/what-is-meditation/)
“Chidananda Roopa Shivoham, Shivoham”
“Valójában én az Örök Tudás és Boldogság vagyok. Én magam vagyok Siva, a Szeretet és a Tiszta Tudat”
Ezernyi élet,
fátyol a ködben.
Lélek a mélyben.
Csend ami megvéd.
Csillagok fénye,
Messze az égen.
Üzenik némán:
“Tudd, mi a Léted.”
Itt vagyok némán.
Sírok az éjben.
Ebben a testben.
Hajnal jön, fénylőn.
Test, ami templom.
Ászanák csendje.
Szamszára “Lét”-ben.
Táncol a Lélek.
Siva a táncos.
Szívem a dobja.
Csattan a talpam.
Föld Anya tartja.
So-Ham a Létem.
Összeköt minket.
Isten a szívben.
Lélek a Fényben.
(Mohini 2022.április: Szamszára)
Téged is várunk!
Azon túl, hogy itt megtalálod saját kiadású könyveinket, számtalan más dolgot is tehetsz:
Publikálhatod saját, spirituális témájú írásaidart
részt vehetsz az oldal szerkesztésében
Olvashatsz és írhatsz ajánlókat spirituális könyvekről
bemutatkozhatsz grafikusként, szerkesztőként, korrektorként
Hogyan tehetem meg mindezeket?
Küldj egy emailt az info@spirodalom.art email címre.
Ha publikálni szeretnél, akkor küldd el a műved, vagy annak egy részét. A beküldött művekből szerkesztőbizottságunk választja ki, mit tegyünk közzé. A kiválasztott művek a Társalkotók rovatban jelennek meg.
Ha grafikusként, szerkesztőként, korrektorként, webdesignerként szeretnél bemutatkozni, akkor küldj az info@spirodalom.art email címre egy rövid bemutatkozó anyagot, ha lehet, referenciákkal együtt. A bemutatkozások az Alkotótársak rovatban jelennek meg.
Mindkét lehetőség ingyenes, de fenntartjuk a jogot arra, hogy megválasszuk, ki jelenjem meg az oldalon.
További részleteket emailen, vagy telefonon tudsz egyeztetni velünk.
Nincs jobb, mint egy jó könyv illata
Érdekelnek a könyveitek, hol tudhatnék meg többet róluk?
Saját kiadványainkról a Könyveink rovatban olvashatsz.
Itt tudhatod meg, miről szólnak, találkozhatsz a szereplőkkel, olvashatod azok véleményét, akik már olvasták a történeteinket. Találni fogsz itt érdekes sztorikat is a könyvek születéséről.
És persze itt meg is rendelheted őket.
Jó szórakozást kívánunk!
Hírlevél
Közös
kaland
0 hozzászólás