Lénárd Sándor – Egy nap a láthatatlan házban
A “Nagy fa” és a “Fejsze”
Egy könyv, aminél a spoilerezés
értelmezhetetlen 🙂
„A könyv és az író élete egymást kommentálja.”
Ezt a könyvet az tucatnyi nyelven tudó és négy nyelven publikáló orvos, író költő, gasztronómus-humanista és klasszika-filológus írta, aki azzal lett világhírű, hogy latinra fordította a Micimackót. Lénárd Sándort a sors a múlt század elején, Budapesten pottyantotta bele a világ forgatagába, hogy aztán a bolygó másik feléről, Braziliából ragadja el, hatvankét évvel később. Ebbe a hatvankét évbe belefért egy nélkülözéstől mentes, de szorongással teli gyermekkor egy kikeresztelkedett zsidó családban, egy bécsi tanulmányokkal teli ifjúkor (hogy aztán a jól megérdemet orvosi diplomát a történelmi változások, azaz Hitler hatalomra kerülése miatt ne kaphassa meg), több évtizednyi nélkülözést és többszöri újrakezdést is magában foglaló felnőttkor, hogy aztán Rómából Braziliába kerülve hősünk orgonaversenyt nyerjen, s a nyereményből Dél-Brazíliában egy kis birtokot vásároljon, hogy ott felépítse és belakja azt a láthatatlan házat, amiről a könyv címét kapta. Itt aztán latinra fordította a Micimackót, gyógyított, patikuskodott és kiterjedt levelezést folytatott az akkori világ humanista szellemi elitjének tagjaival, köztük Robert Gravessel.
Lénárd Sándor élete olyan, mintha egy kiapadhatatlan fantáziájú regényíró vetette volna papírra, aki szereti az olvasót meghökkentő és felettébb elgondolkodtató fordulatokkal bombázni. Az olvasó, az a bizonyos nyájas, aztán úgy teszi le a könyvet, hogy – bár tetszését nagyon is elnyerte – meg van győződve arról, hogy ilyen a valóságban aztán tényleg nincs. Pedig van. Erről szól az Egy nap a láthatatlan házban c. könyv. Erről a nem mindennapi életről, s az ennek során felhalmozott mérhetetlen mennyiségű tudásról és bölcsességről.
(A fenti képen a Láthatatlan Ház létható, mely a braziliai Dona Emmaban található.)
“Soroljam fel – mint ahogy ez bemutatkozásnál illik – foglalkozásaimat? Voltam kukta, mértem házról házra vérnyomást, voltam a római Magyar Akadémia orvosa, koldultam, a Vezúv festői táján s Machiavelli szőlőhegye tövében mint az amerikai hadsereg antropológusa csontvázakat raktam össze apró darabkákból… Írtam még művészettörténeti, archeológiai, orvosi disszertációkat a Biblioteca Nazionale öles téglafalai mögött meg a vatikáni könyvtárban… Egy ideig két zongorán játszottam egy bankigazgatóval vacsoráért, s nála megértőbb szakácsnője krumplit lopott részemre a spájzból, hogy másnap is legyen mit ennem. Én voltam az ebtenyésztők első háború utáni kongresszusának fordítója. Voltak pácienseim: egy börtönőr egyszer elküldött egy isiászban szenvedő zsebtolvajhoz, aki továbbajánlott zsebtolvaj- és betörőkörökben. Kezeltem egy püspök visszereit, egy rendfőnöknőnek lúdtalpbetétet rendeltem, mert a rend alapítója nem volt hajlandó megtenni a boldoggá avatásához szükséges csodát. És kezeltem egy, a Szentszékhez akkreditált követ disznóját is… Brazíliában mint egy ólombánya mindenesorvosa kezdtem… Csak hogy főbb foglalkozásaimat említsem.” – írta magáról Lénárd.
Ezt a meghatározhatatlan műfajú könyvet nem könnyű olvasni. Nem azért, mert nem érdekes, hanem azért, mert túlságosan is az. Olyan bölcsesség-sűrítmény, amitől bizony hamar telítődik a hétköznapi elme, s időre van szüksége, hogy megeméssze mindazt, amit egyáltalán képes feldolgozni abból, amit e könyv lapjain talált.
Éppen ezért nem is szabad sem ambicionálni, sem forszírozni e kötet gyors elolvasását, inkább lassan, ízlelgetve, csipegetve kell végigmenni rajta, időnként vissza-visszalapozva egy-egy különösen érdekes, meghökkentő, vagy elgondolkodtató sorra, vagy mondatra. Mert ilyenből rengeteg van e műben. Sőt, majdnem minden sora ilyen. Szóval gyorsolvásás kizárva!
Nem is tudtam magamról például, hogy érdekelnek a brazil őserdő páfrányai, vagy, hogy ilyen érdekfeszítő tud lenni a levélvágó hangyák és a fekete óriáshangyák élete. Ámulatra méltó, hogy milyen élvezetsen ír egy olyan életről, melyet a legtöbben csak úgy aposztrofálnánk, hogy „ma sem történt semmi”. Ahogy Lénárd ezek mögé a „semmi történések” mögé néz, láthatóvá válik az élet lebilincselően izgalmas forgataga.
Ki gondolta volna például, hogy a Dél-amerikai korrupció szórakoztató lehet? Márpedig Lénárd tollán át még ez is annak tűnik (olvasva, s nem elszenvedve persze). Vagy, hogy gyerekkönyvek, versek és egyéb alkotások latinra fordítása ilyen fontos lehet? Mert egyáltalán, kinek jut eszébe egy olyan nyelvre fordítani egy mesekönyvet, amit ma már jóformán senki sem beszél? Aki pedig mégis, az a legkevésbé egy mesét vesz elő, ha latinul akar szólni. Márpedig Lénárdnak nemcsak hogy eszébe jutott, hanem meg is cselekedte azt, amit a legtöbb ember badarságnak tartana. S nem szegte kedvét az sem, hogy mikor elsőként elküldte kéziratát egy kiadónak, az forrón gratulált neki teljesítményéhez, ám sajnálkozva állapította meg, hogy nem áll módjában a művet kiadni, révén az úgy kétezer évvel elkésett. Ennek ellenére mégis akadt kiadó, aki felvállalta e művet, mellyel magának kétszázezer dollár hasznot, az írónak pedig hírnevet szerzett.
A Micimackó fordítás honoráriumából aztán Lénárd megvásárolt nyolc hektár őserdőt, hogy megmentse azt a kivágástól. Nemcsak hogy megmentette, hanem további fásítást is végzett. „Árnyékot gyártok” – írta magáról. Ezek szerint környezetvédő is volt…
Az egész könyvet sajátos humor szövi át, melynek következtében még a szenvedés is megszépül a létet egy olyan ember szemén át bámulva, aki még otthon volt a világban, s akinek tudása, hajlama és ideje is volt arra, hogy rácsodálkozzon annak dolgaira, alaposan eltöprengjen rajtuk, s olyan összefüggéseknek jusson nyomára, melyekre nélküle valószínűleg sosem gondolnánk.
Bár a könyv legutolsó általam ismert kiadása 2005-ös, és a nagyobb könyveshálózatoknál épp nincs raktáron elérhető készlet, egy-egy antikvár darabot azért ki lehet fogni (részletek a MEK-en olvashatóak), horribile dictu be lehet iratkozni miatta egy off-line könyvtárba is. Érdemes.
Téged is várunk!
Azon túl, hogy itt megtalálod saját kiadású könyveinket, számtalan más dolgot is tehetsz:
Publikálhatod saját, spirituális témájú írásaidart
részt vehetsz az oldal szerkesztésében
Olvashatsz és írhatsz ajánlókat spirituális könyvekről
bemutatkozhatsz grafikusként, szerkesztőként, korrektorként
Hogyan tehetem meg mindezeket?
Küldj egy emailt az info@spirodalom.art email címre.
Ha publikálni szeretnél, akkor küldd el a műved, vagy annak egy részét. A beküldött művekből szerkesztőbizottságunk választja ki, mit tegyünk közzé. A kiválasztott művek a Társalkotók rovatban jelennek meg.
Ha grafikusként, szerkesztőként, korrektorként, webdesignerként szeretnél bemutatkozni, akkor küldj az info@spirodalom.art email címre egy rövid bemutatkozó anyagot, ha lehet, referenciákkal együtt. A bemutatkozások az Alkotótársak rovatban jelennek meg.
Mindkét lehetőség ingyenes, de fenntartjuk a jogot arra, hogy megválasszuk, ki jelenjem meg az oldalon.
További részleteket emailen, vagy telefonon tudsz egyeztetni velünk.
Nincs jobb, mint egy jó könyv illata
Érdekelnek a könyveitek, hol tudhatnék meg többet róluk?
Saját kiadványainkról a Könyveink rovatban olvashatsz.
Itt tudhatod meg, miről szólnak, találkozhatsz a szereplőkkel, olvashatod azok véleményét, akik már olvasták a történeteinket. Találni fogsz itt érdekes sztorikat is a könyvek születéséről.
És persze itt meg is rendelheted őket.
Jó szórakozást kívánunk!
Hírlevél
Közös
kaland
0 hozzászólás